História

Erdőhorváti település története a tatárjárás utáni időszakra nyúlik vissza, de feltételezhető, hogy már korábban is létezett. Az első lakók kilétéről nincsenek pontos adatok, de az Erdőhorváti Várhegy csúcsán található várrom maradványai között Kelta kori leleteket találtak, ami arra utal, hogy a település története egészen a Honfoglalás előtti időszakig nyúlik vissza.

Az első írásos emlékek Erdőhorvátiról az Anjou-kori Oklevéltár XXVI. 1342. dokumentumában találhatók meg, amely egy birtokperhez kapcsolódik. Ebben az időben egy erdőhorváti ügyvéd látta el az alperes védelmét. A perben Dubou fiai, Miklós, Jakab és Balázs jogi képviseletet alkalmaztak egy birtokügyben, melynek eredete egészen 1328-ig nyúlik vissza. Domokos elismerte a birtokért kapott 25 aranyforint tartozását, de későbbi időpontokban nem teljesítette a fizetést, és többször elmulasztotta a királyi jelenléttel kapcsolatos idézéseket, amiért végül büntetésbe esett.

Egyéb korabeli emlékekben a települést Horuath néven is említik. További írásos emlék 1353-ból származik, amikor a pálosok egy zárdát építettek itt, de a romok már a 15. században is láthatók voltak, és ma már nem azonosíthatóak.

1398-ban Horváthyként szerepel, ekkor Debreő István és fiai voltak a birtokosai. Az 1647-es időszakban I. Rákóczi György feleségének, Lorántffy Zsuzsannának a birtoka volt, és ő kapott rá királyi adományt. A Rákócziak birtokának elkobzása után a terület a királyi kamarához került.

Később több birtokos váltotta egymást a településen, beleértve herceg Bretzenheimet, herceg Trautson-t, báró Beustot, majd báró Beust Hedvigát, akinek révén végül báró Waldbot Frigyes lett a birtokosa.

A XIX. század végén Erdőhorváti népessége egyedülálló multikulturális összetételben ragyogott. A közel 1400 fős lakosság színes és sokszínű közösséget alkotott, különböző kultúrák, foglalkozások és hitvilágok ötvöződtek benne. A horvát nemzetiségű lakosok alkották a legnagyobb kisebbséget (kb. 2,5%), mellettük jelen voltak a németek és szlovákok is.

A különböző kultúrák békésen együtt éltek, hatást gyakoroltak egymás nyelvére, gasztronómiájára és szokásaira. Vallási sokszínűség is jellemezte a falut, ahol több mint 86% vallásos volt, és különböző felekezetek, mint a római katolikusok, görög katolikusok, reformátusok, zsidók, ortodox keresztények és evangélikusok alkottak közösséget. A különböző vallási csoportok tisztelettel és aktív részvétellel vettek részt egymás ünnepein.

A XX. század tragikus fordulatai, a két világháború és az azokat követő változások mélyen érintették a települést. A demográfiai és kulturális változásoknak köszönhetően az 1950-es évekre az etnikai és vallási sokszínűség jelentősen csökkent. A két világháború alatt és között sok veszteség érte a helyi lakosságot, és az eredeti sokszínűség helyét egy egyszerűsödött struktúra vette át. A zsidó közösség és más nemzetiségek eltűntek, de a három fő vallási csoport (római katolikus, görög katolikus, református) fennmaradt.

A rendszerváltás idején Erdőhorváti új fejezetet nyitott történetében. A település népessége csökkent, de a maradók szorosabb közösséget alkottak. Az iparosodás és a városi élet vonzása sokakat elcsábított, de azok, akik maradtak, megtalálták saját útjukat a természeti kincsekkel teli környezetben. A település megőrizte gazdag kulturális és vallási hagyományait.

A ruszin kisebbségi nemzetiség továbbra is aktív szereplő Erdőhorváti életében, 6,9%-os arányukkal, míg a szlovák nemzetiségűek a lakosság 0,6%-át teszik ki. Az ő tevékenységük hozzájárul a helyi kultúra gazdagságához és sokszínűségéhez. A vallási megoszlás is változatos: 29,4% római katolikus, 19,2% református, 14,3% görög katolikus, valamint kisebb arányban más keresztény felekezetek és evangélikusok is jelen vannak. Ez a sokféleség biztosítja, hogy a település hitélete dinamikus és változatos maradjon.

Erdőhorváti, bár népessége kisebb, továbbra is élénk közösség, ahol az emberek büszkén ápolják hagyományaikat és kultúrájukat. A település lakói az évek során megtanultak alkalmazkodni és kihasználni a helyi környezetben rejlő lehetőségeket. Az ilyen kis közösségek, mint Erdőhorváti, a modern világban különleges értéket képviselnek: összetartást, hagyományok tiszteletét és az egyszerűbb, de gazdagabb életvitelt.